Annyira megváltoztam, hogy néha nem igazán érzem magam annak aki vagyok. Mintha más ember lennék, nem kifejezetten pozitív értelemben. Mostanában mondogattam, hogy ha találkoznék a 16 éves énemmel akkor nyakon vágnám, de most már úgy érzem, hogy ő meg lehet szembe köpne. Akkoriban úgy voltam vele, hogy ha lesz is valakim akkor sem lesz olyan, hogy választanom kell közte és a barátaim közt, mert egyértelmű volt, hogy a barátaim választom. Ez mára elmúlt. Gondolkodás nélkül elfordulok mindenkitől, és nem tudom, jól döntöttem-e. Elásom/eltiprom a régi szemléletemet és nem tudom tényleg egyet értek-e az újjal. Biztos jobb? Biztos ez kell nekem? Ha most elfordulok a régiektől vajon ha nem úgy sikerülne valami akkor visszafogadnak-e még? Gyötrődök. Jóval erősebb bennem az az érzés, hogy helyesen cselekszem de a kétség szikrája ott villog a lelkemben.
Pedig itt az ideje, hogy hátat fordítsak az múltnak. Már más emberek határozzák meg az életem és nem rágódhatok azon, hogy mi volt jó régen. De mégis ember vagyok, és sose tudhatok mindent biztosra.
egérlyuk 