Amikor az ember eljut oda, hogy elveszíti a számára legfontosabbat, és rájön, hogy neki más már nem számít, akkor jön rá igazán, nincs miért aggódni. A vége akkor is ugyanaz lesz, vagy fiatalon, vagy középkorúan, vagy öregen, boldogan, boldogtalanul, gazdagon, szegényen, elégedetten vagy szorongva, de mind meghalunk. És akiben van elég lélekjelenlét, elég élni akarás, az rájön, ez a mélypont. Ettől rosszabb nem lehet. Ebből mi következik? Ettől csak jobb lehet. Csakis ez a gondolat mentett meg az idegösszeomlástól, és tudok – vérző szívvel ugyan, de talán őszintén- mosolyogni. Még semmit nem éltem, rövidke még éppen nem 21 évet. Annyi rossz történt már velem, annyit tapasztaltam már, hogy tudjam, ne görcsöljek többet a holnapon. Ma élsz, ami tegnap volt nem tudod megváltoztatni tökmindegy mennyit szorongsz rajta. A holnapról semmit sem tudsz, lehet életed legjobb napja, vagy a legrosszabb. Azzal sem érdemes foglalkozni.
Csak a pillanatnak élj, sose bánj semmit. 🙂
Igen követtem el 2 nagyobb hibát, ő neki ez az első de valamiért komolyabbnak érzem mint a sajátjaim. Lehet ez csak pillanatnyi. Lehet reggelre rájövök, hogy ő nem is hibás csak megtörtént. De jelenleg rossz. Üvölteni tudnék, de megérdemlem.
Ma el is kezdtem életem minden napját úgy élni, hogy ha este esetleg úgy fekszek le hogy reggel nem kelek fel többet akkor ne bánjam. Legalább boldog voltam.
Elengedek minden rosszat. Megőrzök minden jót.
Fel kéne keresni a barátaim, megkérdezni mi van velük. 🙂
egérlyuk 