Fura

Amikor az ember eljut oda, hogy elveszíti a számára legfontosabbat, és rájön, hogy neki más már nem számít, akkor jön rá igazán, nincs miért aggódni. A vége akkor is ugyanaz lesz, vagy fiatalon, vagy középkorúan, vagy öregen, boldogan, boldogtalanul, gazdagon, szegényen, elégedetten vagy szorongva, de mind meghalunk. És akiben van elég lélekjelenlét, elég élni akarás, az rájön, ez a mélypont. Ettől rosszabb nem lehet. Ebből mi következik? Ettől csak jobb lehet. Csakis ez a gondolat mentett meg az idegösszeomlástól, és tudok – vérző szívvel ugyan, de talán őszintén- mosolyogni. Még semmit nem éltem, rövidke még éppen nem 21 évet. Annyi rossz történt már velem, annyit tapasztaltam már, hogy tudjam, ne görcsöljek többet a holnapon. Ma élsz, ami tegnap volt nem tudod megváltoztatni tökmindegy mennyit szorongsz rajta. A holnapról semmit sem tudsz, lehet életed legjobb napja, vagy a legrosszabb. Azzal sem érdemes foglalkozni.

Csak a pillanatnak élj, sose bánj semmit. 🙂

Igen követtem el 2 nagyobb hibát, ő neki ez az első de valamiért komolyabbnak érzem mint a sajátjaim. Lehet ez csak pillanatnyi. Lehet reggelre rájövök, hogy ő nem is hibás csak megtörtént. De jelenleg rossz. Üvölteni tudnék, de megérdemlem.

Ma el is kezdtem életem minden napját úgy élni, hogy ha este esetleg úgy fekszek le hogy reggel nem kelek fel többet akkor ne bánjam. Legalább boldog voltam.

Elengedek minden rosszat. Megőrzök minden jót.

Fel kéne keresni a barátaim, megkérdezni mi van velük. 🙂

Vajon?

Annyira megváltoztam, hogy néha nem igazán érzem magam annak aki vagyok. Mintha más ember lennék, nem kifejezetten pozitív értelemben. Mostanában mondogattam, hogy ha találkoznék a 16 éves énemmel akkor nyakon vágnám, de most már úgy érzem, hogy ő meg lehet szembe köpne. Akkoriban úgy voltam vele, hogy ha lesz is valakim akkor sem lesz olyan, hogy választanom kell közte és a barátaim közt, mert egyértelmű volt, hogy a barátaim választom. Ez mára elmúlt. Gondolkodás nélkül elfordulok mindenkitől, és nem tudom, jól döntöttem-e. Elásom/eltiprom a régi szemléletemet és nem tudom tényleg egyet értek-e az újjal. Biztos jobb? Biztos ez kell nekem? Ha most elfordulok a régiektől vajon ha nem úgy sikerülne valami akkor visszafogadnak-e még? Gyötrődök. Jóval erősebb bennem az az érzés, hogy helyesen cselekszem de a kétség szikrája ott villog a lelkemben.

Pedig itt az ideje, hogy hátat fordítsak az múltnak. Már más emberek határozzák meg az életem és nem rágódhatok azon, hogy mi volt jó régen. De mégis ember vagyok, és sose tudhatok mindent biztosra.