21.

Igen, megint eltelt egy év. Idén is számoltam hányan köszöntöttek fel és a bűvös szám *dobpergés* : 3 ember! Nem mintha érdekelne. Csak egy számít és ő megvolt. Egy két emberről még tudom, hogy felköszöntött volna, csak kissé el van havazva. Nem haragszom én senkire. 🙂 És kaptam finom tortát is ! Szeretlek édesem! ❤ Ajándék idén nincs, de nem is vártam semmit. 🙂 És és és mostmár mindenhol nagykorúnak számítok! Hellyeah!

Na, de akkor térjünk másra is ki. Ma volt írásbeli vizsgám, számszerint 6 db. Én elég jónak érzem őket. Aztán majd meglátom milyenek lesznek.

Na, ez csak egy ilyen kurta poszt lett, nem nagyon történt érdekesség. Viszlát egy év múlva!

Ps: elég vidám vagyok. :3

Újabb születésnapi rágcsálók. 🙂

Farewell

Egy pár posztot megszüntettem és máshova helyeztem mert nem igazán való ide. A kínlódásaimat egészen máshova fogom ezentúl írni. Nem tudom, hogy folytatok-e még ehhez hasonló publikus blogot, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem olvassa, szóval előfordulhat, hogy itt ez az utolsó bejegyzésem. Úgy néz ki, minden korszakomnak meg van a blogja, és érzem, hogy most ideje lezárni egy korszakot. Hátha tudok jobbá változni ami vagyok. Nem tudom akarok-e új blogot a feltehetőleg új énemhez, de egyenlőre nem sok esélyt látok, mert egy idő után úgyis megint feladom az írást, hiszen magamnak tudok privát blogba is írni, és úgy a publikusnak nincs értelme. Ha mégis tévednék akkor keressenek fel szavaim olvasói, ha érdekelné őket egy esetleges folytatás, csak hogy tudjam, hogy nem dolgozok fölöslegesen. Akkor hát, itt a búcsú ideje…

Isten veled egérlyuk! Köszönöm, hogy gondolataim őrzője voltál!

Fura

Amikor az ember eljut oda, hogy elveszíti a számára legfontosabbat, és rájön, hogy neki más már nem számít, akkor jön rá igazán, nincs miért aggódni. A vége akkor is ugyanaz lesz, vagy fiatalon, vagy középkorúan, vagy öregen, boldogan, boldogtalanul, gazdagon, szegényen, elégedetten vagy szorongva, de mind meghalunk. És akiben van elég lélekjelenlét, elég élni akarás, az rájön, ez a mélypont. Ettől rosszabb nem lehet. Ebből mi következik? Ettől csak jobb lehet. Csakis ez a gondolat mentett meg az idegösszeomlástól, és tudok – vérző szívvel ugyan, de talán őszintén- mosolyogni. Még semmit nem éltem, rövidke még éppen nem 21 évet. Annyi rossz történt már velem, annyit tapasztaltam már, hogy tudjam, ne görcsöljek többet a holnapon. Ma élsz, ami tegnap volt nem tudod megváltoztatni tökmindegy mennyit szorongsz rajta. A holnapról semmit sem tudsz, lehet életed legjobb napja, vagy a legrosszabb. Azzal sem érdemes foglalkozni.

Csak a pillanatnak élj, sose bánj semmit. 🙂

Igen követtem el 2 nagyobb hibát, ő neki ez az első de valamiért komolyabbnak érzem mint a sajátjaim. Lehet ez csak pillanatnyi. Lehet reggelre rájövök, hogy ő nem is hibás csak megtörtént. De jelenleg rossz. Üvölteni tudnék, de megérdemlem.

Ma el is kezdtem életem minden napját úgy élni, hogy ha este esetleg úgy fekszek le hogy reggel nem kelek fel többet akkor ne bánjam. Legalább boldog voltam.

Elengedek minden rosszat. Megőrzök minden jót.

Fel kéne keresni a barátaim, megkérdezni mi van velük. 🙂

Tesco

Pénztár. Diákmunka.

Az első benyomás/tapasztalatok:

Egy rövid mondatban össze lehet foglalni. Az emberek hülyék.
Az még hagyján, hogy nem címkézi le nekem a pékárut (ugyan, minek találták ki a címke nyomtatót?), de amikor én (ugye pénztáros. nem vásárló.) nem tudom, hogy mi a retek (vagyis nem retek, pékáru) az amit vett, és megkérdezem tök normálisan ‘Elnézést, megkérdezhetem, hogy ez mi?’ , erre az a válaszuk, hogy ‘Mittomén?’ (És kajak volt aki így válaszolt… ) Olyankor, szerencsétlen pénztáros mit csináljon? Tudom, ott a lapozó. Kikereshetem, talán nehezen beazonosíthatom, de ugye az időigényes, és ha lassú vagyok akkor meg a gyökérje csúnyán néz..
Ugyanez a zöldséggel, de hagyjuk..

Másik. Ugye lehet bankkártyával fizetni, és sokan élnek is ezzel, én ennek nagyon örülök, a mottóm: Bankkártyából nem lehet rosszul visszaadni. De néha már ezzel is meg tudnak ölni:
Jön a vásárló. Árut tesz a szalagra. Én lehúzom. Fizetne. Kártyát ad. Én berakom a kártyát a helyére. A vásárló bambul. Én a vásárlót figyelem. Eltelik 1 perc. ‘Elnézést, beírná (((AZT A NYOMORULT PIN KÓDOT? MI A PICSÁRA VÁR? MIT NÉZEGET? NEM TUDJA? HOGY A BANK/HITEL KÁRTYA PINNEL MŰKÖDIK? A SAJÁT KÁRTYÁJA MAGA HÜLYE!))) pin kódot?’
Most komolyan. Ha már kártyával fizet, ne a messiást várja. Figyeljen egy kicsit. Nem én fizetek, maga.

Harmadik. Kuponok. (ohó! témánál vagyunk!) Ugye nem csak 2012 találmánya, hogy kuponnal lehet fizetni (mert létezett ám erzsike utalvány előtt is egy rakás kupon), és mi a kuponnal fizetés első és legfontosabb szabálya? Na? Nem hallom rendesen! Igeeeeeen, helyes a válasz.

Kuponból nem adhatok vissza! Nem nem tudok, NEM tehetem! Köszöntem!

(Igen, eljöttek 0 kp-val, csak kuponnal fizettek..)

Azt már nem is részletezem, hogy, a vásárlók nagy része azt hiszi, hogy mi vagyunk az akciós újság humanoid kiszerelése (Nem, nem tudom az akciókat, nekem nem az a dolgom, hogy tudjam, nekem le kell húzni az árut, pénzt kérni értük és a legtöbb esetben visszajárót adni), mert kb minden 3-4. vásárló ezzel kezdi, Ez meg az ugye így meg úgy van? Nem tudom, biztos, ha az újságban van akkor ja. Ha nem jó valami, menjen a vevőszolgálatra, ők biztosan tudják, én nem.

Persze azért vannak rendes, türelmes, jó fej és segítőkész vásárlók is, róluk sem feledkezem meg csak a sok rossz mellett kevésbé maradnak meg. Ha türelmetlen volnék, esetleg lassú, annak is meg van az oka. Ember vagyok. Elfáradok, stresszelek, és nem vagyok tökéletes. Ja és még tanuló is vagyok, és tapasztalatlan is. De akik normálisan viselkednek velem azoknak köszönöm, és igyekszem a legjobbat nyújtani feléjük.

Ennyit a vásárlókról.

Persze azért a nagyobb vezetőség is hülye, napi 30 db  200-ft-os adománykupont kellene eladni /pénztár/műszak. Ezt ők sem gondolhatják komolyan.. Miután az 5. vásárló vágja a fejemhez, hogy nem vesz, neki is adományra lenne szüksége, persze hogy nem kérdezgetem tovább a többit. Néha néha sikerül eladnom (a legtöbb 11 volt egy nap), de nem erőszakoskodom. Mindig kint hagyom szem előtt, ha valaki akar, úgyis megveszi.. Nem kötelezzük már szerencsétlen vásárlókat, hogy adományozzanak, és ne kötelezzék a pénztárosokat, hogy a sok szar mellet még emiatt is fájjon a fejük.

Eleinte nehezebben ment minden, de lassan belejövök mindenbe. Már többnyire tudom mit hova kell beütni, tudom kihez mikor kell segítségért folyamodni, a kuponokat tudom használni, egyre jobban megy a pontos visszaadás, már nem stresszelem végig az egész napot, nem kapok (annyiszor, és akkora ) pánikrohamot ha valami nem úgy van ahogy kellene,  a leszámolás is egyre gyorsabban megy, és lassan már egyedül mehet egyes része. Nem szeretném hogy rutinom legyen. Nem szeretném ezt sokáig dolgozni, de amíg nem találok mást, jó ez nekem.

Ha még eszembe jut valami, vagy történik valami említésre méltó, azt is idevésem.

Az első hónapok

Nohát, rég nem írtam, nem igazán volt kedvem, de elég sok minden történt velem szóval már illene mesélnem.
Egyenlőre nincsenek különösebben problémák, volt pár fogfájásom, de attól veszélyesebb semmi nem volt.
Az iskolában beilleszkedtem sikeresen, az osztálytársakkal jól elvagyunk, a tanárokkal sincs rossz kapcsolatom, és tanulmányilag sem haladok rosszul.
Iskolán kívül már rendszeres látogatója vagyok a meetnek, ott nehezebb volt a barátkozás, és annak ellenére, hogy pénteken nagyon rossz kedvem volt szombaton megtört végre a jég. Voltunk a Mihály napi vásáron, sétáltunk egész nap, és jól éreztük magunkat. Utána voltunk a Carpe Diemben (helyi teaház) ahol már egyre jobb lett a kedvem. Utána egészen hajnalig sétáltunk..
Szóval bejön az élet, itthon elvagyunk, most voltam két hétig egyedül, pár nap után szar volt, de volt aki tartsa bennem a lelket.
Miután hazajöttek a lakótársak már nem volt semmi bajom, kivéve a múltheti apróbb rosszkedvemet.
Ami már nagyon régóta hiányzott, hogy végre boldog vagyok…
Végtelenül, boldog…
A mai napom, háát… megérte felkelni… 🙂

A suli

Ma volt az első normális tanítási nap a suliban. Nem volt könnyű végigülni, meleg volt és unalmas. Beértem időben, vártuk a tanárt. 3 informatika órával kezdtünk. El lettek mondva a játékszabályok és bele is vágtunk a tanulásba. Ha nem negyedjére tanulnám ugyanezt még nem is unatkoztam volna. Na mindegy, kicsit villogtam a tudásommal és mondtam pár jó megoldást. A tanár korrektül viselkedik, egyenlőre több véleményt még nem mondok róla.

Utána jött 2 aktív ügyvitel rendszer, izé, öö asszem. Az órarendbe nincs rendesen kiírva. Ritka az ilyen, de máris megvan melyik tanárt és tantárgyat fogom utálni. Nem elég hogy kibaszott halkan beszél, meg folyton vigyorog, de tipikus apró feminista beszólásai vannak. Nem olyan nagyok amire fel lehet háborodni, de engem zavarnak az ilyenek. Ami a legjobban idegesít, hogy úgy viselkedik, mintha magától értetődő lenne, hogy tudjuk mekkora az ideális íróasztal, hogy hogyan kell berendezni egy irodát, hogy hogy működik a légkondícionáló. Bakker, most rendszergazdának vagy irodarendezőnek tanulunk? Sőt nem nem is tanulunk mert mint kiderül tudnunk kéne. Nameg hogy ugye halkan beszél, volt egy ilyen beszólása, hogy hogyan fogunk tanulni ha nem jegyzetelünk? Igen? Szopj le! És úgy hogyan fogunk tanulni ha egy suttogó picsa “tanít”?

Áááh, elegem van pedig ez még csak az első nap….

Na, majd csak túlélem….

New place, new life

Elköltöztem
Debrecenbe. Új, hely, új élet. Az út hosszú és fárasztó volt, de mindenképp megérte. Már tegnap este összepakoltam, ma csak pár új táska kellett még. Laci jött időben, Felcuccoltunk, és indultunk. A vonaton elszórakoztattuk egymásnak.

Az albérlet
Nem olyan amilyenre számítottam. Jó láttam róla képeket, de nem adtak megfelelő képet róla. Sokkal jobb. Nagyon szép tényleg. Először nem értettem, hogy Laci miért áradozik annyira róla, de most már értem. Ez tényleg nagyon, nagyon szép. És hatalmas. A szobám meg… Az leírhatatlan. Egyszerűen annyi helyem van.. Majd még elkél olyan 3-4 polc és még szebb lesz, de már most nagyon elégedett vagyok.

Az új élet
Erről még nem tudok írni. Majd talán egy hónap múlva. Gyakorlatilag tök ismeretlen lesz minden, de én igyekszem alkalmazkodni. Iskolába majd jövőhéten megyek beiratkozni, meg majd el kell intéznem pár ügyet. Már alig várom, hogy megtudjam milyen is itt élni.

Egyenlőre ennyi volt. Első estém kellemes hangulatban telik, remélem ezentúl is így lesz.